Polgár Város Képviselő-testülete 128/2016 (X.20) sz. határozattal védetté nyilvánítási eljárást indított.

A védelemre javasolt épületek fotóit közzétesszük.
A védetté nyilvánítás előtt az érdekeltek észrevételt tehetnek. Az észrevételek megismerését követően rendelettel dönt a Képviselő- testület a védelem alá helyezésről. Az érdekeltek levélben értesítést kaptak.
Az épületek kiválasztása helyszíni szemle és fényképfelvétel alapján történt.
Valószínű azonban, hogy a felsoroltaknál több, védelemre érdemes épület található a város igazgatási területén.
Ezért kérjük a város épített (ill. természeti) értékeket fontosnak tartó lakosság segítségét, javaslatát, mivel a lista nyitott, vagyis bármikor- a helyi épített és természeti értékek védelméről szóló 14/2016 (IV.29) önkormányzati rendelet figyelembevételével – bármely civil szervezet. ill. állampolgár írásban javaslatot tehet.

Megjegyezzük, hogy a védelem alá helyezésen kívül több értékesnek tartott épületet nyilvántartásba vételre javasolt az említett önkormányzati határozat. Ezeknek a fotóit is közzétesszük azzal, hogy épületek a felsoroltak közül is javasolhatók helyi védelemre.

A védelemre javasolt és értékesnek tartott épületek fotói: