"Szeretem, megvédem!" mottóval indított toborzókampányt a Magyar Honvédség
„Szeretem, megvédem!” mottóval indított toborzókampányt a Magyar Honvédség idén nyáron, melynek keretében életre szóló tapasztalatot, kiképzettséget, közösséghez tartozást, valamint anyagi megbecsülést kínál a honvédség a területvédelmi tartalékos szolgálatba belépőknek.
A területvédelmi tartalékosok a szerződés aláírásakor bruttó 150 ezer forint szerződéskötési díjat kapnak, valamint minden szolgálatban töltött év után bruttó 600 ezer forint rendelkezésre állási díjat, amit havi 50 ezer forintos kiutalásokban kapnak meg.
Mindezen juttatásokat a behívások után kapott illetmények tovább növelnek. Bevezettek egy ajánlási bónuszt is: bruttó 500 ezer forint jár annak az önkéntes tartalékos katonának, akinek az ajánlása révén újabb jelentkező köt szerződést a honvédséggel. A felsőoktatásban, illetve a szakképzésben tanuló nagykorú fiatalokat versenyképes ösztöndíjakkal várják, elköteleződési szándékuk mélységétől függően havi 110-350 ezer forint közötti összeggel. A területvédelmi tartalékosok emellett részt vehetnek - saját elhatározásuk alapján - nemzetközi missziókban is.
A területvédelmi tartalékos szolgálatra a jelentkezés feltétele többek között a betöltött 18. életév és az alapfokú iskolai végzettség, a belépést pedig orvosi vizsgálat és egy elbeszélgetés előzi meg, amit egy átlagos adottságú magyar fiatal könnyen teljesíthet.
A szolgálat során fontos, hogy a tartalékos katona a szerződéskötést követő egy évben teljesítse a számára meghatározott alapkiképzési követelményeket, melyet egyben, vagy moduláris rendszerben is el lehet végezni. Ezt követően mindenkit évente legalább egy hétre - a munkaadók és munkavállalók számára is tervezhető módon - behívnak. A területvédelmi tartalékosokat - akiknek feladata a hivatásos haderő támogatása, a lakóhelyükhöz közeli terület védelme - helyben toborozzák és képezik ki, így tudják biztosítani mindenkinek, hogy a haza védelme érdekében szolgálatot vállaljon. A tartalékos szolgálati forma könnyen összeegyeztethető a polgári élettel, munka vagy felsőoktatási tanulmányok mellett is lehetséges. A honvédség rugalmas kiképzési lehetőségekkel, tervezhető behívásokkal biztosítja, hogy minél többen tudjanak csatlakozni a Magyar Honvédség tartalékos állományához azok, akinek számít a haza védelme.
A szolgálatra online is lehet jelentkezni az iranyasereg.hu oldalon, de akik személyesen tájékozódnának, azok a vármegyeszékhelyeken is felkereshetik a toborzóirodákat, amely Debrecenben a Péterfia utca 58/a szám alatt található.